Üdvözöljük

a szegedi Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar honlapján

You are here: HomeA zenekarFricsay Ferenc

Fricsay Ferenc

{phocagallery view=category|categoryid=8|imageid=59|float=right} Fricsay Ferenc (Budapest, 1914. augusztus 9. –
Bázel, 1963. február 20.), magyar karmester.

A Zeneakadémián tanult, többek között Bartók Bélától, Kodály Zoltántól, Weiner Leótól és Dohnányi Ernőtől.
Gyermekkorától kezdve rendszeresen fellépett. Hivatásos pályafutását – apja utódaként – a M. Kir. 9. Hunyadi János Gyalogezred zenekarának katonakarmestereként Szegeden kezdte 1934-ben, 1935-ben a Szegedi Filharmonikus Egyesület zenekarának (ma: Szegedi Szimfonikus Zenekar) karmesterévé nevezték ki, 1936 és 1939 között előadásokat dirigált a Városi Színházban (ma: Szegedi Nemzeti Színház) és a Szegedi Szabadtéri Játékokon. 1944-ben, a német megszállás alatt bujkálni kényszerült, majd a háború után Budapesten folytatta pályafutását.

{phocagallery view=category|categoryid=8|imageid=58|float=left}
A nemzetközi hírnevet Gottfried van Einem Danton halála című művének bemutatása hozta meg neki, az 1947-es Salzburgi Ünnepi Játékokon. 1948 és 1952 között a berlini Deutsche Oper, illetve a RIAS szimfonikus zenekar (kezdetben az amerikai szektor zenekara, később a berlini rádiózenekar) vezető karmestere, 1954-1955-ben a Houstoni Szimfonikusok vezetője, 1956-1958 között a müncheni Staatsoperben dolgozik, majd 1960-tól ismét Berlinben.


Utolsó koncertjét 1961. december 7-én adta, Londonban. 1963. február 20-án rákban hunyt el, Bázelban.


Az 50-es évektől haláláig készített felvételeket, a Deutsche Grammophon lemezcégnek. Lemezre vette Mozart nagyoperáit, számos Beethoven-művet, valamint Bartók-darabokat. A felvételeket a mai napig rendszeresen újra kiadják.


Egykori szegedi lakóházát a jelenleg helyén álló épület (Dózsa György u. 10.) falán bronz emléktábla jelöli, nevét viseli a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hangversenyterme, ahol bronz mellszobra is található, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertbérleteinek egyik sorozata.

Nézzen további képeket Fricsay Ferencről a képgalériánkban: {phocagallery view=categories|imagecategories=0|categoryid=8|imagecategoriessize=0}

forrás: Wikipedia

Bejelentkezés



Ezel a linkek nem működnek, csak ha hozzáírod még ezt: &option=com_users

We have 18 guests and no members online